Támogatói est köszönet

Kedves Szülők!

Az idei támogatói estünk, úgy gondoljuk, jól sikerült.
Diákjaink és dolgozóink sokat készültek rá, Önök pedig megtiszteltek bennünket aktív részvételükkel és
nagylelkű támogatásaikkal.
A rendezvény bevételéből a tanulók számára fotótechnikai fejlesztést tervezünk, a sikeres beruházásról
beszámolunk Önöknek!
Az iskolai alapítvány célja, hogy segítse az oktatás színvonalának emelését, értékelje a kiemelkedő
teljesítményeket, és támogassa a szociálisan rászoruló tehetséges diákokat. Reméljük, hogy hasznos lesz
az új beszerzés, és örömet okozunk majd a tanulóknak a mindennapi művészeti képzésben.
Köszönjük, hogy együtt lehettünk és segítettek céljaink megvalósításában, pedagógiai törekvéseink
elérésében!

Az iskolai alapítvány kuratóriuma:

Mihályné Molnár Zsuzsanna
Krasznavölgyi Lászlóné
Dr. Enczi Jánosné

Tehetséggondozó rajzszakkör általános iskolások részére

2023. október 2-án indul a Jelky Alapítvány 10 alkalmas tehetséggondozó rajzszakköre nyolcadikos tanulók részére.

Tehetséggondozó szakkörünkre a grafika, a divat- és jelmeztervezés, a festészet és a textiltervezés iránt érdeklődő tanulókat várjuk.

A szakkörön megismerik a szakgimnáziumi rajzórák hangulatát és művésztanáraink segítenek a rajz alkalmassági vizsgára való felkészülésben.
A szakköri foglalkozásokat heti egy alkalommal délutánonként, 16.00–17.30 –ig tartják az iskola művésztanárai.

Csoportonként 12 diákot tudunk fogadni.

Választható időpont: Minden időpont betelt!

A szakköri foglalkozáshoz szükséges eszközigény:

A/3-as rajztábla,
A/3-as méretű fehér műszaki rajzlap vagy dipa,
puha ceruza 2B-3B,
radír.

Jelentkezni az alábbi linken lehet: https://forms.gle/pqwGgfdGsCvfvYZ76

Érdeklődni a titkarsag@jelky.hu email címen lehet.

1% – Jelky Iparművészeti Szakgimnázium Alapítványa

Kedves Támogatóink, kedves Szülők!

Elérkezett az adóbevallások időszaka. Idén is számítunk az Önök SZJA 1% felajánlására.

Kérjük, ne feledkezzen el rendelkezni adója 1%-áról, amikor bevallását ellenőrzi, készíti, vagy adja le könyvelőjének az

18285264-1-42

adószámot!
Felajánlását köszönjük!

Szülői támogató est

Kedves Szülők!

Iskolánk hagyományait követve, az idén is megszervezzük szülői támogató estünket, melyre szeretettel meghívjuk Önöket!

A bál lehetőség az iskola és a szülők kapcsolatának erősítésére, szülők és tanárok kötetlen találkozására, beszélgetésére, a Jelkys közösség építésére. Bevételét – a Jelky Alapítványon keresztül – gyermekeink támogatására fordítjuk.

A rendezvény időpontja: 2020. február 28. (péntek)

Helyszín: 1084. Budapest, Rákóczi tér 4.

Kapunyitás 17 óra

A bál alatt folyamatosan működik önköltséges szendvicsbüfé, ital- és koktélbár.

Kérjük, hogy részvételükkel, illetve támogatásukkal és tombola felajánlásaikkal segítsék az iskola alapítványát!

Köszönettel:
Az Iskola vezetősége
A Szülői Munkaközösség és a Szervezők

Jelky Alapítvány – tanulmányi ösztöndíj

Tisztelt Szülők, Diákok!

A Jelky Alapítvány a 2016. szeptember 27-i kuratóriumi ülésén hozott 22. számú Határozata alapján az iskola kitűnő tanulói tanulmányi ösztöndíjban részesülnek.

Az ösztöndíj jelenlegi anyagi lehetőségeink szerint havi 5000 forint, a jogosultak elbírálására félévente kerül sor.

A 2015/2016. tanévben ezt a kimagasló eredményt

Molnár Lilla Erika 13.C,

Mónus Enikő 12.A,

Barbul Dóra Alexandra 10.A osztályos tanuló  érte el.

Gratulálunk az idei ösztöndíjasainknak és biztatunk mindenkit, hogy kövesse példájukat!

Városdokumentáló festészeti gyakorlat

bbvfgyIskolánk sikeres pályázatot nyújtott be a „Budapest Bank Budapestért” Alapítványhoz. Az elnyert pályázat támogatásával szervezzük a rajz-festés nyári gyakorlatot, melynek témája: Városliget dokumentáló festészeti gyakorlat. Az előttünk álló munkához, gyakorlathoz sok sikert kívánunk!