Eredményeink

Talán vannak még szép számmal a volt tanulóink közül olyanok, akik tudják, hogy mit jelentett néhány évtizede az úgynevezett KIM verseny. Ha tévednék, akkor leírom a rövidítés jelentését: Könnyűipari Minisztérium tanulmányi versenye. Ide tartozott természetesen a ruhaipar is sok más szakmával együtt.
Ahogyan egyre népszerűbbek lettek a versenyek az OKTV mintájára megszervezték az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt, röviden az OSZTV-t.

Ezzel párhuzamosan a harmadik évfolyamosok számára a Fővárosi Pedagógiai Intézet megszervezte a Gépészeti ismeretek komplex tanulmányi versenyt, amit szakmacsoportos szervezésben 2003-tól felváltott a Fővárosi Szakmai Tanulmányi Verseny.

Ugyancsak 2003-tól szétvált az OSZTV-től a 12. évfolyamosok versenye “Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (SZÉTV)” néven.

Amikor az iparművészeti képzést elindítottuk, már rendelkeztünk hagyományokkal a dunaújvárosi művészettörténeti vetélkedőt illetően, de a versenyzési kedv csak fokozódott például a divat-stílustervezők megjelenésével, hiszen számos tantárgy foglalkozott profi szinten a témával.

Nehéz lenne felsorolni a sok-sok megmérettetés elnevezését és profilját, és azt sem állíthatom, hogy ez a gyűjtemény mindent tartalmaz 1981-től, amióta regisztráltam az eredményeket. Ezért most egy felhívást teszek közzé, miszerint:

Várjuk azon régi tanítványok jelentkezését, akik böngészés közben hiányosságokat fedeznek fel ebben a felsorolásban. Kérjük, küldjék el a megfelelő dokumentumokat, vagy jelezzék e-mail formájában a régi sikeres szerepléseket!